Betört ráncok

A betört ráncok mélyebb barázdák, amelyek gyakran a bőr rugalmasságának csökkenése és a volumenhiány következtében alakulnak ki. Ezek a ráncok árnyékhatást keltenek, ami fáradtabb és idősebb megjelenést eredményez, ám modern kezelésekkel látványosan és természetesen korrigálhatók.

Betört ráncok

A problémáról

 Ezek a ráncok főként a bőr rugalmasságának csökkenése, a kollagén és elasztin rostok gyengülése, valamint a volumenvesztés együttes eredményeként alakulnak ki. Gyakran megjelennek a homlokon, a szemöldökök között, az orr-ajak barázdánál és a száj környékén, és árnyékhatásuk miatt optikailag fáradtabb, idősebb arckifejezést eredményeznek. A betört ráncok nemcsak esztétikai kihívást jelentenek, hanem a bőr szerkezetének állapotára is utalnak, ezért fontos a célzott és professzionális kezelésük.

Hogyan kezelhető?

A betört ráncok kezelése komplex megközelítést igényel, amely egyszerre célozza meg a bőr mélyebb rétegeinek megerősítését és a volumenhiány pótlását. A hyaluronsavas feltöltések hatékonyan simítják ki a barázdákat, miközben természetes térfogatot adnak az érintett területeknek. Ezzel párhuzamosan biostimuláló kezelések, mint a PRP vagy a skinboosterek serkentik a kollagéntermelést, javítva a bőr rugalmasságát és feszességét. Korszerű gépi eljárások, például frakcionált lézerek vagy mikrotűs kezelések mélyrehatóan újítják meg a bőr szerkezetét, hozzájárulva a hosszú távú, látványos eredményekhez. Ezek a kezelések együttese nem csupán a ráncokat tünteti el, hanem helyreállítja bőre egészséges ragyogását, megőrizve az arc természetes karakterét.

Kapcsolódó kezelések

Ráncfeltöltés

Ráncfeltöltés

A mélyebb ráncok és barázdák az arcon elsőként árulkodnak az öregedésről. A hialuronsavas ráncfeltöltés finoman, természetes hatással tölti fel a bőrt, visszaadja a volumenét, és kisimítja a mélyebb vonalakat, így az arc üde és fiatalos lesz.

Ajak 1 ml

Ráncfeltöltés 1 ml

30 perc

130 000 Ft
130 000 Ft
Ajak 1 ml

Ráncfeltöltés 2 ml

30 perc

240 000 Ft
240 000 Ft
Ajak 1 ml

Ráncfeltöltés 3 ml

30 perc

350 000 Ft
350 000 Ft
Ajak 1 ml

Ráncfeltöltés 4 ml

30 perc

470 000 Ft
470 000 Ft
Profil harmonizáció hialuronsavas töltéssel

Profil harmonizáció hialuronsavas töltéssel

A „profil harmonizáció” kifejezés azt jelenti, hogy az arc különböző területei – főként az áll, az állkapocs, az orr, az ajak és az arccsontok – egymással arányosabbá, esztétikusabbá válnak, ezáltal javítjuk az arc szimmetriáját.

Ajak 1 ml

Profil harmonizáció - 4 ml

30 perc

470 000 Ft
470 000 Ft
Ajak 1 ml

Profil harmonizáció - 5 ml

30 perc

570 000 Ft
570 000 Ft
Ajak 1 ml

Profil harmonizáció - 6 ml

30 perc

670 000 Ft
670 000 Ft

Homlok botox

Homlok botox

A finom ráncok, mimikai barázdák idővel árulkodnak az öregedésről.

Ajak 1 ml

Botox 1 régió

30 perc

60 000 Ft
60 000 Ft
Ajak 1 ml

Botox 2 régió

30 perc

100 000 Ft
100 000 Ft
Ajak 1 ml

Botox 3 régió

30 perc

120 000 Ft
120 000 Ft
Ajak 1 ml

Botox 4 régió

30 perc

160 000 Ft
160 000 Ft
Ajak 1 ml

Botox 5 régió

30 perc

190 000 Ft
190 000 Ft
Ajak 1 ml

Szemöldök emelés

30 perc

75 000 Ft
75 000 Ft
Ajak 1 ml

Teljes arc botox kezelése

30 perc

230 000 Ft
230 000 Ft
Ajak 1 ml

Botox korrekció - kezelés után 14-28 nappal

15 perc

0 Ft
Ajak 1 ml

Gummy smile botox

30 perc

30 000 Ft
30 000 Ft
Ajak 1 ml

Dohányzó ráncok botox kezelése

30 perc

30 000 Ft
30 000 Ft
DAO Botox kezelés

DAO Botox kezelés

A DAO pontok botox kezelése a szájzugokat lefelé húzó izom ellazításával finoman megemeli a szájzugot, csökkenti a „szomorú” arckifejezést, miközben megőrzi a természetes mimikát.

Ajak 1 ml

DAO pontok botox kezelése

30 perc

30 000 Ft
30 000 Ft

Profhilo Structura

Profhilo Structura

A hyaluronsav speciális, stabilizált formuláját használja a bőr hidratálására, rugalmasságának és tónusának javítására. Kíméletes, minimálisan invazív eljárás, amely stimulálja a kollagén- és elasztintermelést, így hosszú távon biztosítja a bőr megújulását és feszességét.

Ajak 1 ml

Profhilo® Structura

30 perc

180 000 Ft
180 000 Ft
Ajak 1 ml

Profhilo® Structura - 2 alkalom (bérlet)

30 perc

345 000 Ft
345 000 Ft
PRP Skinbooster - Cellenis Plazma Filler

PRP Skinbooster - Cellenis Plazma Filler

A Cellenis® PRP Skinbooster kezelés során a páciens saját vérplazmáját használjuk a bőr fiatalítására és hidratálására. A vérlemezkék növekedési faktorai serkentik a kollagén- és elasztintermelést, javítva a bőr rugalmasságát és textúráját. Az eredmény természetes, ragyogó és fiatalos megjelenés.

Ajak 1 ml

Egész arc

60 perc

450 000 Ft
450 000 Ft
Ajak 1 ml

Szemkörnyék / szájkörnyék / kis terület az arcon

60 perc

300 000 Ft
300 000 Ft
RRS HA Long Lasting

RRS HA Long Lasting

Az RRS HA Long Lasting egy különleges, hialuronsavra épülő kezelés, amely mélyen hidratálja és revitalizálja a bőrt. Nem csupán feltölti és feszesebbé teszi a bőrt, hanem segíti annak természetes regenerációját.

Ajak 1 ml

RRS HA Long Lasting

60 perc

120 000 Ft
120 000 Ft
Karisma

Karisma

A kezelés során aktív hatóanyagokkal tápláljuk a bőrt, serkentve a sejtek regenerációját és a kollagéntermelést.

Ajak 1 ml

Karisma kezelés

30 perc

160 000 Ft
160 000 Ft
HarmonyCa kezelés

HarmonyCa kezelés

A HarmonyCa kalcium-hidroxiapatit tartalmú, célzott bőrfiatalító kezelés, amely feszesíti, hidratálja és formálja a bőrt. Segítségével kisimulnak a ráncok, az arckontúrok megemelkednek, a bőr pedig természetes ragyogásával nyer vissza fiatalos megjelenést.

Ajak 1 ml

HarmonyCa kezelés 1,25 ml

30 perc

180 000 Ft
180 000 Ft
Ajak 1 ml

HarmonyCa kezelés 2,5 ml

30 perc

320 000 Ft
320 000 Ft

Skintech Easy Phen Very Light hámlasztás

Skintech Easy Phen Very Light hámlasztás

Friss, üde és egyenletes arcbőr kompromisszumok nélkül! Az Easy Phen Very Light kezelés kíméletesen, mégis hatékonyan újítja meg a bőrt és csökkenti az öregedés látható jeleit.

Ajak 1 ml

Easy Phen Very Light + Ajándék krém és fényvédő

60 perc

120 000 Ft
120 000 Ft

Drakula terápia

Drakula terápia

A Drakula terápia (PRP) más kezelésekkel együtt alkalmazható, például SkinPen mikrotűs kezeléssel, Morpheus8 rádiófrekvenciás kezeléssel vagy mezoterápiás kezelésekkel. Így a bőr regenerációja és a kollagéntermelés maximálisan kiaknázható, a hatóanyagok mélyebben jutnak el a célterületre, és a látványos, tartós eredmény garantált.

CO2 lézeres kezelés DEKA lézerrel - komplett bőrmegújítás

CO2 lézeres kezelés DEKA lézerrel - komplett bőrmegújítás

A komplett bőrmegújítás CO₂ lézerrel egy intenzív, frakcionált lézeres eljárás, amely a bőr felső rétegét célzottan eltávolítja, serkenti a kollagéntermelést, és látványosan javítja a ráncokat, hegeket, pigmentfoltokat és a bőr textúráját.

Ajak 1 ml

Arc

60 perc

275 000 Ft
275 000 Ft
Ajak 1 ml

Nyak

60 perc

155 000 Ft
155 000 Ft
Ajak 1 ml

Dekoltázs

60 perc

155 000 Ft
155 000 Ft
Ajak 1 ml

Nyak + Dekoltázs

60 perc

280 000 Ft
280 000 Ft
Ajak 1 ml

Teljes arc + teljes szemkörnyék kezelés (alsó-felső szemhéj)

60 perc

410 000 Ft
410 000 Ft
Ajak 1 ml

Teljes arc-nyak-dekoltázs + Teljes szemkörnyék (alsó-felső szemhéj)

60 perc

585 000 Ft
585 000 Ft

Morpheus 8 RF kezelés

Morpheus 8 RF kezelés

Finom ráncok, enyhe megereszkedés vagy fakóbb bőr? A Morpheus8 célzottan a mélyebb rétegekben indítja be a kollagéntermelést, így az arc és a test bőre újra feszesebb, simább és fiatalosabb lehet – természetesen, műtét nélkül.

Ajak 1 ml

Teljes arc (+toka)

60 perc

250 000 Ft
250 000 Ft
Ajak 1 ml

Teljes arc - 3 alkalmas bérlet

60 perc

660 000 Ft
660 000 Ft
Ajak 1 ml

Arc + nyak

60 perc

280 000 Ft
280 000 Ft
Ajak 1 ml

Arc + nyak - 3 alkalmas bérlet

760 000 Ft
760 000 Ft
Ajak 1 ml

Nyak + dekoltázs

60 perc

220 000 Ft
220 000 Ft
Ajak 1 ml

Nyak + dekoltázs - 3 alkalmas bérlet

570 000 Ft
570 000 Ft
Ajak 1 ml

Dekoltázs

30 perc

120 000 Ft
120 000 Ft
Ajak 1 ml

Dekoltázs - 3 alkalmas bérlet

307 000 Ft
307 000 Ft
Ajak 1 ml

Nyak

30 perc

110 000 Ft
110 000 Ft
Ajak 1 ml

Nyak - 3 alkalmas bérlet

273 000 Ft
273 000 Ft
Ajak 1 ml

Toka

30 perc

110 000 Ft
110 000 Ft
Ajak 1 ml

Toka + nyak

60 perc

175 000 Ft
175 000 Ft
Ajak 1 ml

Toka + nyak - 3 alkalmas bérlet

462 000 Ft
462 000 Ft
Ajak 1 ml

Szemkörnyék

30 perc

98 000 Ft
98 000 Ft
Ajak 1 ml

Szemkörnyék - 3 alkalmas bérlet

248 000 Ft
248 000 Ft
Ajak 1 ml

Szájkörnyék

30 perc

98 000 Ft
98 000 Ft
Ajak 1 ml

Szájkörnyék - 3 alkalmas bérlet

248 000 Ft
248 000 Ft
Ajak 1 ml

Kézfejek

30 perc

98 000 Ft
98 000 Ft
Ajak 1 ml

Kézfejek - 3 alkalmas bérlet

248 000 Ft
248 000 Ft
Ajak 1 ml

Aknés hegek kezelése, 2 tenyérnyi terület

45 perc

98 000 Ft
98 000 Ft
Ajak 1 ml

Testkezelés - Választható területek: Has, Térdek felett, Fenék, Comb belső része, Felkar

60 perc

254 000 Ft
254 000 Ft
Ajak 1 ml

Testkezelés - Választható területek: Has, Térdek felett, Fenék, Comb belső része, Felkar - 3 alkalmas bérlet

688 000 Ft
688 000 Ft

Skintech Easy TCA Classic

Skintech Easy TCA Classic

A TCA Classic kezelés triklór-ecetsavat használ, hogy serkentse a bőr természetes regenerációját és kollagéntermelését. Segít csökkenteni a finom vonalakat, ráncokat, pigmentfoltokat és apróbb hegeket, miközben simább, üdébb és egyenletesebb bőrt eredményez.

Ajak 1 ml

TCA Classic Peel - 1 alkalom

30 perc

54 000 Ft
54 000 Ft
Ajak 1 ml

TCA Classic Peel - 4 alkalmas bérlet + ajándék utóápoló krém

30 perc

205 000 Ft
205 000 Ft
Ajak 1 ml

TCA Classic Peel - 1 alkalom - "pöttyök" - elszórt pigmentáció kezelése

30 perc

40 000 Ft
40 000 Ft

Profil harmonizáció

Profil harmonizáció

A profilharmonizáció célja, hogy az arc különböző részei – áll, állkapocs, orr, ajkak, arccsontok – arányosabbá és esztétikusabbá váljanak. Orvosi tisztaságú töltőanyaggal finoman kiemeljük az arc vonásait, természetes, azonnal látható eredményt biztosítva.

Felszívódó szálas kontúrozás

Felszívódó szálas kontúrozás

A szálak finoman feszesítik és kontúrozzák az arcvonalakat, miközben stimulálják a bőr kollagéntermelését, így a bőr feszesebb, simább és természetes hatású lesz.

Esztétikai konzultáció

Esztétikai konzultáció

Esztétikai bőrkonzultációnkon magasan képzett kezelőnk a legmodernebb Visia bőrdiagnosztikai rendszer segítségével feltérképezi bőröd állapotát, hogy pontosan lássuk, mire van igazán szüksége. A konzultáció során személyre szabott kezelési terv születik a leghatékonyabb esztétikai kezelések kombinációjával, valamint az otthoni bőrápolási rutin finomhangolásával, hogy eredményeid tartósak és természetesen szépek legyenek. A konzultáció után részletes, személyre szabott összefoglalót és a diagnosztikai képeket e-mailben küldjük el, így minden információt kényelmesen, átlátható formában kapsz meg.

Ajak 1 ml

Esztétikai konzultáció orvossal

30 perc

40 000 Ft
40 000 Ft
Ajak 1 ml

Esztétikai konzultáció esztétikai terapeutával

30 perc

35 000 Ft
35 000 Ft

Foglalj időpontot

Jelentkezz konzultációra és foglald le időpontodat

Célunk
Rólunk

Dr. Beke Dóra és csapata

Szakértelem, precizitás, bizalom

A Tökéletes Arc Klinika alapítója, Dr. Beke Dóra bőrgyógyász-kozmetológus, aki évek óta segíti pácienseit a természetes szépség megőrzésében és az öregedési folyamatok finomításában. Célja, hogy a legkorszerűbb kezelésekkel és egyénre szabott megoldásokkal érje el a legjobb eredményeket.

Csapatunk professzionális és elhivatott szakemberekből áll, akik azon dolgoznak, hogy minden páciens személyre szabott, magas színvonalú ellátásban részesüljön.

Legnépszerűbb kezelések

Lumecca IPL kezelés

LUMECCA IPL kezelések

Lumecca IPL kezelés

60 perc

40 000 Ft-tól
Shine and Bright kombinált kezelés

Shine and Bright kezelés

Shine and Bright kombinált kezelés

120 perc

Kombinált IPL és rádiófrekvenciás kezelés.

180 000 Ft-tól
Lipbooster

Bőrminőség-javító kezelések

Lipbooster

30 perc

A Lip Booster ideális választás azok számára, akik nem volumenre, hanem természetes frissességre, hidratáltságra és bőrminőség javulásra vágynak az ajkak területén.

110 000 Ft-tól
Ajaktöltés

Hyaluronsavas töltés

Ajaktöltés

30 perc

Az ajaktöltés segít kiemelni az ajkak formáját és telt, fiatalos megjelenést ad. Megfelelő technikával és mértékkel alkalmazva szép, természetes hatás is elérhető.

90 000 Ft-tól

Iratkozz fel a Tökéletes Arc Klinika hírlevelére!

Személyre szabott szépségtippek, egyedi ajánlatok és exkluzív meghívók várnak Rád.
Legyél része a TökéletesArc közösségnek!